Az Etnies piacra dobta Chris Joslin új cipőjét The Joslin 2 néven és ahogy a „2” is sugallja ez a második pro modellje a márkánál. Joslin 2014 óta gurul az Etnies kötelékében és az első signature cipője elég nagy siker volt, így nem is igyekezett a cég leváltani. Viszont már nagyon érett egy új lépő a világ egyik legjobb street deszkásának, így végre lépett az Etnies és megérkezett a The Joslin 2. A megjelenés örömére pedig összeraktak egy vidit, amiben Joslin hoza a jól megszokott tempós, laza stílusát.
Újabban a Michelin kezd betörni a gördeszkás piacra, aki pedig kipróbálta az Emara-t tudja, hogy tényleg barom jó talpakat gyártanak. Így a Josslin 2 is a Michlein-től kapta a talpát, szóval egy megbízható darabra számíthatunk. A fűzőt lehet bújtatva használni, hogy nehezebben kopjon el, és a nem túl szép tépőzár is kivehető, ha valaki nem szeretné használni.
Jiri Simecek a Red Bull fotósa igazán érdekes porjekttel zárta az idei hószezont. Nick Goepperrel újralőtt egy 1929-es képet, amin Otto Berauer droppol a Luční Bouda hotel tetjéről. A legendás cseh hotel, ami Mountain Meadows Inn névere is hallgat, lassan négyszáz éve áll a téli sportok és hegyek szerelmeseinek szolgálatában.
A projekt igazi fotó- és sportröténeti különlegesség, hiszen manapság, amikor képek millió árasztanak el bennünket, bele sem godolunk, hogy egy fotó mit is jelenthet a következő generációknak. Sportröténeti szempontból pedig szépen megmutatja, hogy száz éve is voltak eszeveszett módon tökös sportolók.
Otto Berauer a XX.század első felének legendás versenyzője volt, főleg sífutóként vált a csehek büszkeségévé, de ahogy a fenti fotó is bizonyítja, a síelés extrém oldala sem állt tőle távol. Vajon sejtette, hogy egyszer olimpiai sport lesz a slopestyle?
Nick Goepper-t pedig nem kell bemutatni azoknak, akik követik az X Games-t vagy az Olimpiát, hiszen az egyik legeredményesebb slopestyle sielő a világon, három X Games győzelemmel és két olimpiai éremmel a háta mögött.
2019. szeptember 6-án kiállítás nyílik a budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában AZ UTCA NEM JÁTSZÓTÉR – A GÖRDESZKÁZÁS TÖRTÉNETE BUDAPESTEN, 1978-2019 címmel.
„Az utca nem játszótér” – hallhatták gyakran a gördeszkások az idősebb generációtól a nyolcvanas években. A kiállítás a hobbiból szubkultúrává vált alternatív sport, a gördeszkázás történetét követi végig a hetvenes évek második felétől napjainkig. Célja, hogy bemutassa a változó Budapesten egy akkor felnövekvő generáció útkeresését, a „nyugati” életérzés helyi értelmezését, és olyan fontos jellegzetességekre világítson rá, mint a kreativitás, a kockázatvállalás és a közösségteremtés.
A tárlat a gördeszkázás fejlődését, a design történetét, a mozdulatok, trükkök kialakulását vizsgálja eredeti tárgyak, archív fotók és filmfelvételek, valamint az alkalomra készített rövid interjúfilmek segítségével.
Petrányi Zsolt, a kiállítás kurátora – az Ernst Múzeum 2011-es Ed Templeton profi gördeszkás műveiből válogatott kiállítás rendezője – és az interjúfilmek megvalósításán dolgozó Sarkadi Nagy Balázs videoklip- és animációs filmrendező – a Kiégő Izzók művészcsoport tagja – a mai napig aktív gördeszkások. Így a kiállítás elemző, személyes nézőpontokon keresztül mutatja be a sportág hazai kialakulását.
A kiállítás a gördeszkás kultúra budapesti történetén keresztül szeretné megmutatni, hogy a hobbi iránti elkötelezettség milyen áldozatvállalásokhoz – mint például a testi épség kockáztatása –, leleményességhez, és a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználásához vezethet.
Érdemes követni az utcai sportok világjátékaként aposztrofált fesztivál weboldalát, hiszen folyamatosan bővűlnek a programok és a fellépők illetve indul a regisztráció is a belépőkért. A bejutás csak egy név és egy e-mail cím megadásába kerül, amit ide kattintva meg is tehetsz: World Urban Games regisztráció
A hosszú évek óta üresen álló Nagyvásártelepen kialakított pályákon a profi bmxesek, break táncosok, kosarasok mellett számos sportág képviselőinek lehet majd szurkolni.
Szóval Szeptember 13-15 között a Nagyvásártelpen ütközünk.
Skateparkokról szóló sorozatunk első részében, úgy éreztük, hogy egyértelműen az FDR-ről kell írnunk. Ez az a park amit nem is igazán kell bemutatni, hiszen ha máshonnan nem a Tony Hawk videojátékokból mindenki ismeri. Szerintem sokunk emlékezetébe beleégett Bam Margera óriási flippje az Adio számára forgatott One Step Beyond-ban.
Az FDR Philadelphia-ban található, az I95 autópálya egyik felhajtója alatt. A park építését 95-ben kezdték el, miután a város vezetése betiltotta a gördeszkázást a LOVE Parkban. A philadelphiai önkormányzat kijelölt egy 1500 négyzetméteres területet az említett felhajtónál és egy-két beton elemet épített rá. A helyi deszkás arcok próbáltak engedélyt szerezni további elemek építésére, de a bürokrácia útvesztőiben valahogy soha nem ment át a terv, így a kezükbe vették a dolgot és megszületett az FDR gyakorlatilag illegálisan. Ekkor húzták fel a 4 és fél méter magas „dómot” és a közel öt méter magas poolt. A város tisztviselői ekkor aggodalmukat fejezték ki a monumentális beton elemekkel kapcsolatban. A jogi hercehurca 99-ig tartott és azzal végződött, hogy a park biztonságosabbá tételére és további elemek építésére a város 25000 dollárt (kb. 7 millió forint) fordított. Természetesen a mai napig komoly viták vannak a park körül. Szerencsére a helyi sportolók kitartó küzdelmének az FDR közben legendássá vált, emlékezetes versenyek sokaságát rendezték itt és a mai napig az egyik legkedveltebb skatepark a világon.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=Qx8O7_0_MAw?rel=0&w=1280&h=720]
///Kép: TWS///
Közeleg az N’joy Service wakeboard tábora, és ha egy igazán jó hangulatú eseményen szeretnél megtanulni wakeboardozni, vagy ha vér profi és pirítanád kicsit az N’joy arcokat, akkor ez a legjobb amit választhatsz.
Idén már kilencedik éve szervezik az N’joy wake táborokat, így elég komoly rutinnal rendelkeznek a srácok. Mi tavaly ki is néztünk és lőttünk pár képet, hogy idén megmutathassuk, mire számíthatnak az érdeklődők.
A kecskeméti Ride Cable wakeboard pályán a következő időpontokban lehet a táborokban mulatni az időt:
Május 31-Június 2., Július 19-21., Augusztus 30-Szeptember 1.
A szervezők segítenek mindenben, oktatnak, tanácsot adnak bármilyen szinten vagy, és felszerelést is biztosítanak, ha szükség van rá. Ha teljesen ismeretlen számodra a sportág, akkor egy kis fejtágítást itt találhatsz.
Bővebb infó a facebookon, vagy hívd fel Benőt /+36 30 556 8795/ és kérdezd bátran.
Ez a hétvége erősen a deszkasportokról fog szólni. Mutatjuk miért:
Péntek este érdemes benézni a Három Hollóba, mert a „King Skate – Deszkázás a szabadságba” címet viselő cseh dokumentumfilmet fogják vetíteni, utána pedig Györemix! biztosítja az esti hangulatot. A film a gördeszkás szubkultúra mindennapjait mutatja be a rendszerváltás előtt álló csehországban, ami valószínűleg eléggé hasonlított arra ami kis hazánkban is zajlott.
Szombaton pedig érkezik a Butha Féle Skate Contest negyedik felvonása Fehérváron. A első három verseny sikerein felbuzdulva idén két alkalommal is részt vehetünk majd az eseményen.
Szombat estére pedig a snowboardozás szerelmesei búcsúztathatják az elmúlt szűzhóban gazdag szezont a Terezában a Reclosing keretei között. Díjátadó, koncert, tombola, stb. Erősen ajánlott!
Idén is meghirdették Gyarmati Panka és Fricz Boti által fémjelzett snowboard tábort. A részvétel főleg haladóknak ajánlott, hiszen Panka és Boti biztos, hogy nem az élváltást fogja megmutatni, viszont megtanulhatod azokat a trükköket, amiket eddig nem mertél elvállalni.
Időpont: 2019.03.17-20
Helyszín: Turracherhöhe, Ausztria
Meglepő. Hihetetlen. Még soha nem lopták el a biciklimet, pedig már 37 éves vagyok. Bár a legdurvább az egészben, hogy megtaláltad egy órával később, egy bokor aljában. A részletek helyett inkább a tanulság a fontos, mégpedig az, hogy valóban, egy üres erdőből is ellophatnak bármit, 60 másodperc alatt. Konkrétan megdörzsöltem a szemem, hogy jól látok-e, annyira hihetetlen volt, hogy nem látom a piros biciklimet. Ez lett volna a második meghiúsult fotózásunk, az első alkalmával vihar-kárt kellett mentenünk a barátnőmék… izé, menyasszonyomék vizisí-pályáján, most meg a bicóm… Kezdtem elátkozottnak hinni az ügyet, pedig őszintén jól esett, hogy gondoltál/gondoltatok rám. Rég nem volt ilyen… Az egó imádja az ilyesmit. Falja.
Gyerekként motoroztál, miért váltottál BMX-re?
Nem. Gyerekként teniszeztem, még le is igazoltak az utolsó évemben, pedig elég átlagos voltam. Aztán hobbi/gyerek krosszoztam egy 80-as Honda CR-rel, ami közös volt egy sráccal, akinek már nem emlékszem a nevére. Aztán Édesanyámnak nem tetszett, amikor a motorra költeni kellett volna, így kaptam egy görkorit. A szexi, mostoha-nővéremmel mentünk együtt a görkorisok közé és mivel omega seggnyaló kiscsávó voltam, így elég hamar befogadtak és mindig szívesen láttak. Első este vettem az egész “nyugatis” brigádnak csirkecombot az alagút, Attila út sarkán lévő, mai napig működő, éjjel-nappali kolbászozóban. Budai zsúrpubiból, straight “nyugati hétlépcsős” utcagyerek lettem. Aztán amikor megnyílt a görzenál, gyakorlatilag beköltöztem oda, ugyanis az elején jó pár évig éjjel-nappali volt… Offspring, Bad Religion, Kiscápa, Hyper, Gyulai Viki kannái, salibár, gumiasztal, nagyfélcső… volt ott minden. Ott ismerkedtem össze mindenkivel és mindennel. Görkorit meguntuk, így volt közös gördeszkánk Töky Danival, aki később Blik Dani lett. Nagyfélcsöveztem vele, olyan akartam lenni mint Guli. Nem sokáig, mert aztán komoly grefitisek lettünk. Aztán Csepku Dani, Bakó viktor, Szabó Laci. Mind BMX-esek voltak, de együtt fújkáltunk, rosszalkodtunk, rendőrségre is néha együtt mentünk, de volt, hogy csak engem vittek el. Nem voltunk nagyon rosszak, de jónak sem kifejezetten számítottunk. Volt, hogy lakást béreltünk közösen.. na ott elég rosszak voltunk. Amúgy inkább a családjaink életterét romboltuk, mint jó rendszerváltás gyermekei. Prodigy, vonatfestés, trinyó. Lázadtunk, de tudtuk, hogy bűnözők sosem leszünk. Futottunk a szkinhedek elől, Kökinél fújtuk a metrót, Beastie Boys-t meg Lords of Brooklyn-t hallgattunk… De mi is volt a kérdés? Ja. BMX. Hát az úgy volt, hogy mind ezek közben elkezdtem füvet árulni, amihez kellett egy mountain bike, de régebben kicsit DH-ztam is, ezért valami olyasmit akartam, amivel lehet kicsit ugratni, na meg a BMX-es barátaim is elfogadják, szóval vettem egy Barracuda-t. Aztán jött be a drogtörvény és illegális lett a fű, úgyhogy azt aznap abbahagytuk. Mármint először csak abbahagytuk árulni, aztán én nem sokkal később a szívását is, mert elég nagy baromság. Csuma depresszív/skizofrén/paranoid lesz tőle az ember… Na mindegy. Szóval megmaradt a Barracuda, amivel elkezdtem ugrálni, amiben aztán napi szinten törtem le a monoblokkokat és Marics Tomi napi szinten röhögött ki. Így 1999 május 5-én, Csepku Dani, a Velvárt és Anyukám segítségével, összeraktam az első BMX-emet, egy KHE Beatert.
Most hogy jelenik meg a mindennapjaidban (a BMX)?
Aktív az életem. Motorral farolgatok, szörfdeszkával küzdök, gördeszkázom, hódeszkázom, vagy csak egy hétvégi hajnalon yamakasizom hazafelé részegen. Valamilyen mozgást, aktivitást mindig csinálok, amiben sikerélményt lelhetek, szóval a BMX inkább már egyfajta erős összetevő, mint a mindennapjaim. Egy olyan eszköz, amihez még mindig tudok úgy nyúlni, hogy kicsit profinak érezzem magam valamiben.
Tudjuk rólad, hogy sokoldalú vagy és egy csomó mindent csinálsz egyszerre. Sportolsz, speakerkedsz, fotózol, motort építesz, stb. Hogy tudod ezeket összeegyeztetni?
A sportok egyfajta előnyt élveznek, mert nélkülük elég rosszul működöm. Speaker-kedni hívnak, mert valahogy úgy alakult, hogy amit látok, azt el is tudom mondani érthetően, de egy évben 1-2 alkalomnál többször ez nem fordul elő. Fotózni fotózok. Ha azt kérdeznéd, hogy mi a hivatásom, foglalkozásom, valószínüleg a „fotós” lenne az, mint a sportok között a BMX. Profi vagyok és ha épp akarok, akkor ebből élek. Ha épp akarok. Ezt nem fellengzésnek, sokkal inkább döntésképtelenségnek kell érteni. Annyi féle jó dologgal foglalkozhat az ember, hogy egyszerűen mindig kell valami, ami újat ad. Így jött a motor építés… Amúgy motor építés címszóval lehet ám fotósnak, BMX-esnek és amúgy egyébként motorépítőnek lenni egyszerre. Jó buli.
Megtalálod az egyensúlyt a munka és a hobbi, vagy épp a magánéleted közt?
Lehet, hogy valamit rosszul csinálok, mert nem igazán érzem, hogy lenne egyensúly. A munka-hobbi-magánélet egyensúlyt ugyanis valami kompromisszumokkal teli mátrixnak képzelem, ahogy látom leírva, ilyesmi pedig nem nagyon van az életemben. Vagyis nyilván, a macska szarját ki kell venni az alomtálcából, egy halott családtagot meg kell siratni és el kell temetni, a csajomat… vagyis a menyasszonyomat boldogan kell tartani, a munkámban jónak kell lennem, a sportokat ki kell élveznem, de őszintén, ez az egész egy nagy massza. Nincs annyi mérleg nyelv, amennyibe ezt a végtelen világot bele lehet tenni. Így leírva a választ is tudom. Nem, nem találom meg az egyensúlyt, de abban a hitben vagyok, hogy folyamatosan keresem. Amúgy néhány napja egy omega fotóstúdiónak lettem az omega főnöke, amivel még egyáltalán nem tudok mit kezdeni, de jól megy.
Mesélj a Neugáról!
Motorokat és egyéb kegytárgyakat megmunkáló, kézműves műhely. A társaim a szövetkezésben két zseniális forma. Eszteri Benedek, akit kiskora óta úgy szerettem, mint a kisöcsémet, viszont egy ideje inkább úgy, mint a testvéremet. Kibaszott precíz, bár elég nagyképű, meg szigorú, figura, alapvető BMX-es gyökerekkel. Ölelkezni egyáltalán nem tud. Bármit megtanul 3 nap alatt, bármit megold egy hét alatt. Kurvára szeretem. A másikat is. Ő Tóháti Robi. Szívesen hagynám csak ennyiben, tök vicces lenne. De azért a viccnél fontosabb tudni róla, hogy egy kibaszott zseni, annak ellenére, hogy omega diszleksziás és újpesti. Ő a tetovált, Harley-s huligán, aki imádja a drótszőrű tacskókat és részegen simán besír lelkizés közben. Benedek pontos és okos. Robinak nagy tudása van és jó értelemben véve fanatikus. Nekem meg szépérzékem van és tudásvágyam. Ez a Neuga.
Milyen terveid vannak a jövőben?
Egy adott pillanatban szeretnék fénnyé válni.
Persze csak azután, hogy a családom, az addigra kialakult, többlaki kommunánk, a fa pool-unk, az erdei trails-ünk és flattrack pályánk, a saját kis grundunk és a stafétát átvevő fiatalok mind irányba vannak rakva.
Mit gondolsz a BMX mai helyzetéről?
Ez most olyan súlyos az előző után, hogy inkább válaszolnék valami teljesen másra, de megpróbálom az általad említett egyensúlyt bevonni a képletbe és valami nehezebbnek eleget tenni. Jól szerepelni. A BMX jelenleg már nem az, ami volt és ha ezzel nekem bármi problémám lenne, az azt jelentené, hogy egy csőlátású, a múltban élő barom vagyok. Nem vagyok. A BMX egy elfogadott szabadidős tevékenység lett, ami talán épp most változik valódi sporttá. Az Olimpia szerintem elég durván rendbe fogja rakni a tömegben kialakult képet és segít majd megalkotni a rendszert. Talán lesz egy pont, amikor majd totálisan elválik az újkori BMX-től, a kész sporttól az, amit mi csinálunk/tunk. Ezzel nem mondom azt, hogy esetleg a régi életstílus vezérelt, vagy a másik, teljesen egyértelműen élsport irány jobb lenne. Egyszerűen azt gondolom, hogy annyira ketté fog válni, hogy talán nem is fogják ugyanúgy hívni. Surf-ben például, ha van két csávó, szinte ugyan azt csinálják, de az egyik versenyzik, a másik meg nem, az már – a professzionális surf világban – kap jelzőt. Egy profit (aki ugyebár megél a sportjából) ott FREE surfer-nek hívnak, ha nem versenyzik. Meg SOUL surfernek. Ha azt mondják valakire, hogy SURFER, az a surf versenyzővel szinte mindig egyenlő, ismétlem, a profik között. Valahogy így fog külön válni először a BMX is, és jelenleg ennek vagyunk az első fázisaiban. A BMX talán nem is olyan nagyon sokára lehet, hogy élsport lesz. Vagy élsport is lesz. Amúgy lehet, hogy egyik életemben lennék BMX válogatott edző. Az olyan mint a team manager, csak nem szív füvet, viszont intéz minőségi kaját. Olyan meg már voltam. (Ide kéne egy kibaszott szmájli nem?! Hihetetlen, hogy 37 évesen az ember igényli a szmájlit, nehogy a többi ember ne értse meg.) Viccet félretéve, ez egy marha izgi kérdéskör, ami remélem még a fénnyé válásom előtt kiforr, mert kiváncsi vagyok rá.
A BFH egyik alapító tagja vagy, mesélj egy kicsit az egyesületről! Honnan jött, merre tart? Hogy érzed, közeledik a kitűzött célok eléréséhez az egyesület?
Nagyon aktuális a kérdés. Jelenleg pont azok az információk száguldoznak a levelezésemben, amihez hasonlóval eddig még soha, vagy csak olyan rég találkozott a magyar freestyle BMX, hogy én arra nem is emlékezhetek. Én személy szerint nem túl sokat tettem az ügyért, viszont Pichler Robi-nak és amúgy az Olimpiának, Fise-nek köszönhetően úgy fest, hogy 10 milliók fognak érezhetően a sportunkba folyni rövidesen. Változik a freestyle… Olimpiára megyünk, drogtesztet kapunk, az UCI mondja meg, hogy a szél ami fúj, abban el lehet-e indítani a versenyt, versenyzők nemzeti színekkel díszített egyenpulcsiban nyomulgatnak, pszichológiai teszteken, felkészítéseken vesznek részt és így tovább. Na meg persze ott a másik oldal, akik mindezt köpködik. Azok, akik elsőre úgy tűnhet, hogy féltenek valamit, ami olyan vad és őrült és szabad. Valójában amióta X-Games és Matt Hoffmann van, azóta ebbe az irányba tartunk, csak most érünk el ide. A negativitás az üggyel kapcsolatban viszont sokszor tökre érthető, hiszen egy boka magas padkán csúszkáló, vagy rejtett trails-en ugráló, szívogató, vagy csak simán introvertált, esetleg megnemértett rider még kevesebb figyelmet kap majd egy amúgy egyértelműen exhibicionista sportban. 10 – 15 éve is voltak olyanok, akik unták a robotikus bicózást. Én is. Ez nem változott, viszont a sportteljesítmény elvitathatatlan és a stílus kezd ismét teret nyerni. Én élvezem ami most történik. Bár van munkám bőven, ezért időm kevés, de remélem lesz lehetőségem moralitást, hozzáállást, mozgáskultúrát tanítani a jövő BMX-eseinek.
Te megélted az extrémsportok aranykorát itthon. Milyen volt és miben volt más az az időszak?
Kurva jó. A mai napig táplálkozom belőle. Kibaszott tökösek voltunk, determináltak, akartuk az egészet. Mindent bevállaltunk, a trükköktől kezdve a végtelen vonat utakon át, a csóróságot, a szar pályákat, a szar kaját. Mindent megtettünk azért, hogy BMX-esek legyünk. Nem voltunk azok az őrült, “adrenalin” junkie-k. Nem volt taraj ragasztva a bukónkra. Mi már az intelligens extrémsportosok voltunk. Tudtuk, hogyan kell jól megélni és fejlődni, hogy némi energiabefektetéssel egyre jobb körülmények között nyomjuk, egyre jobb kaját együnk, egyre kevesebb barommal utazzunk, egyre jobb helyekre. A BMX volt a sport, amiben kiéltem magam, Az OFFLINE magazin volt nekem a fő háttér, a munka, ahova a fotókat, cikkeket gyártottam. A téli időszakban a Snowboard fotózás volt a munka, az csak egy hozadék volt, hogy közben elképesztően gyönyörű helyeken lettem a közepesnél talán kicsit jobb hódeszkás. Nyáron pedig újra Marics “Nike” Tomi-val gyártottuk a Ride.hu-s BMX-es filmeket. Ultralight, Ultratight, roadtrip videók tömege. Volt, hogy havi szinten csináltunk letölthető összefoglalókat, annyi verseny, utazás, esemény volt. Persze mindegyikben szerepelni is akartam. Talán ez volt az egyik fő hajtóerőm, hogy megmutassam, mit ugrottam. Nem nagyon emlékszem időre, hogy egy seggemmel tényleg csak egy lovat akartam volna megülni. Nagyon hálás vagyok mindennek és főleg mindenkinek, akikkel megélhettem ezt az időszakot, de őszintén mondom, hogy a jelen legalább olyan sokat ad. Mások a feladatok, az örömök, a prioritások, de a végeredmény ugyan az.
Az aktív éveidben sokat versenyeztél. Milyen eredményeid vannak? Milyen szponzoraid voltak? Egy időben elég jól működött itthon a szponzoráció, nem?
Ha úgy alakul, a mai napig szívesen elindulok minden versenyen, de ez a realitásban úgy néz ki, hogy évek óta ez egyedül a Ridefest dirt Kecsón. Imádok versenyezni, csípem, ha bemondják a nevem, tökre megtol. 37 éves vagyok, ezért ez csomó embert szórakoztat, nem pont úgy mint engem. Ha bénázom is tök oké nekik, de én kikészülök. Régóta gondolom magmról, hogy szépen, vagy legalább okosan bicózom. Na ez nyílván kopik idővel, ezért majd meg kell tanulnom ezt is kezelni. Szerencsére még van pár move amivel azért tudok érdekes lenni. Vicces amúgy az egész téma. Érted, 37 éves vagyok… senkinek nem kell megmutatnom semmit, nem kellenek új szponzorok, nem tartozom megjelenéssel. Szinte minden elmúlt a „profi” korszakomból. Amúgy pont nemrég kiléptem/kirúgtak az utolsó szponzoromtól is, mivel eljött egy pillanat, amire viccesen megbeszéltük anno, hogy ha eljön, akkor vége. A részleteket nem mondom el, de a lényeg, hogy felnőttem. Szóval nincs tovább Von Zipper, de ha majd új szemcsi kell, akkor is tutira azt veszek. Amúgy alapvetően két cég csinált belőlem „sztárt”. A Bizo, vagy más néven 3120. Saját cipőt terveztünk Bakó Viktorral, pénzt, ruhát, egy darabig biciklit, cipőt kaptunk. Jó világ volt, a mai napig sokat köszönhetek Ráth Péternek. A másik a Velvárt, akitől minden évben új BMX-et kaptam. Onnan azért léptem ki, mert Popa Rolival csúnyán bánt Bontovics Imrebácsi, amiről aztán nyílván kiderült, hogy kurvára volt oka. Szóval ezt becumiztam. Imre (sosem hívtam Imrének… lehet bemegyek egyik nap leimrézni) nagyon jó volt hozzám mindig. Először rajta keresztül, aztán egyenesben voltam Fly Bikes team tag. Kint is voltam az oldalukon. Kibaszott menő volt. Magazinoknak, márkáknak és talán magamnak is köszönhetően voltak rajongóim, olyanok, akik másolták a stílusom, a biciklim. „králikdani” egy termék volt, amivel másik termékeket reklámoztak. Kurva sok aláírást osztottam ki, pedig sosem nyertem a versenyeket. Najó, 2 dirt versenyt igen. Garage Store, 7 év Osiris, közben Adio egy kis időre, meg sokra az Oakley, utána Von Zipper 10 évre, Eastpak elvitt Woodwardba meg Greenville-be, kicsit a Monster, meg kicsit a Burn, Gryphus talán a mai napig… lehet fel is hívom Benkő Zsoltit, hátha mégis van még támogatóm. Régebben nagy volt a Hype. Az egész extrém mizéria kellett a cégeknek- és itt a multikról, nagyokról, nem BMX-es eredetűekről van szó. Friss, gyors, menő, jól kommunikálható, szabad dolog voltunk. Aztán a 3-6 éves kommunikációs tervek egy idő után elfogytak és mind újabb és aktuálisan menőbb dolgokat kaptak fel az éppen aktuális 3-6 évre. Egy időben túl jó dolgunk volt, emiatt nagyot puffant mindenki… én amúgy nem, mert sosem gondoltam a szponzoraimra úgy, mint valódi bevétel forrásra, de a piac és a nagy pénzekre felépült piac eléggé beszopódott, bár akinek volt reklámos tapasztalata, az tudhatta előre. Most meg szépen lassan beérünk, aztán Olimpiára megyünk, kvótánk lesz, meg rendszerünk és felkészülési, meg utánpótlási keretünk. Minden pontosan úgy megy, mint ahogy azt bármelyik bölcs megmondhatta… vagy akár meg is mondta.
Kész vagy?
Nézd. Két óra lesz hamarosan. Ezt vehetjük úgy, hogy egy szerencsés állapot, mert holnapi dolgaim miatt le kéne feküdnöm, így nem fogok teleírni még másfél oldalt, többszörösen összetett mondatokkal és öntömjénezéssel, hogy én milyen kibaszott jó vagyok és nekem milyen marha jó életem volt/van. Örülök, hogy megkérdeztél dolgokról és tök hálás vagyok, hogy eljöttél és végre összehoztuk ezt a fotózást, ahol megint megmutathatom, hogy még mindig kábé ugyanazt ugrom. Jól esik.
Ma (MC) Benőnek (a jövő-menőnek) mondtam is pont, hogy addig nincs para, amíg az ugratósort minden évben végig tudom ugrani. Amúgy Benővel nem szoktam direkt talizni, ez véletlen volt, de amúgy örültem neki…. Durva.
