World Surf League

Rengeteg izgalommal zajlik a világ legrangosabb surf bajnoksága a World Surf League versenysorozat. A versenyzők a 11 állomásból már hatot lenyomtak és a mai napon kezdődnek a selejtezők a Tahitin.

Az idei szezon nagy esélyese John John Florence jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, miután Rio-ban úgy megütötte a térdét, hogy a hatodik versenyt ki kellett hagynia és úgy tűnik, hogy Tahitin sem fog rajthoz állni. A tavalyi világbajnok Gabriel Medina pedig nem igazán kapta el eddig a flowt, hiszen a hetedik helyen „kullog” tízezer pontos hátránnyal. Az amerikai Kolohe Andino pedig elképesztően nagyot fejlődött tavaly óta, hiszen idén szinte végig ő vezette, és vezeti most is, a világranglistát úgy, hogy a hat versenyből háromszor dobogóra állhatott.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=v6413_j1mtQ?controls=0&w=1280&h=720]

A hölgyeknél a tavalyi világbajnok Stephanie Gilmore a harmadik helyen, míg a tavaly harmadik Clarissa Moore a tabella első helyén található, viszont sokkal szorosabb a verseny mint a férfiaknál, így a női szakasz biztosan tartogat még komoly izgalmakat. Akire pedig nagyon érdemes odafigyelni, az élmezőny legfiatalabb versenyzője Caroline Marks, aki 17 éves kora ellenére jelenleg az ötödik helyen áll és kicsit ingadozó teljesítménye ellenére szépen tartja magát a legjobbak között.

Eredmények:
1. Kolohe Andino 1. Clarissa Moore
2. Filipe Toledo 2. Sally Fitzgibbons
3. John John Florence 3. Staphanie Gilmore
4. Italo Ferreira 4. Lakey Peterson
5. Kanoa Igarashi 5. Caorline Marks

///Borítókép: WSL/Morris///

Instagram

Indul a wakeboard szezon. @mattabazsi Fs Lipslide @lupawake 📷: @balazs_palfi #lupawake #wakeboard #wakelife #wakeboarder #budapest #hungary #frontsidelipslide #lupa #frontsidemagazine

2 év telt el
View on Instagram |
1/9
FSOB2021 Zseniális trükköket és hibátlan hangulatot hoztak a riderek a Freestyle Országos Bajnokságra. 📷: @balazs_palfi #fsob2021 #mátraszentistván #thesipark #snowboard #slopestyle #freestyle #nationalchampionship #snow #rail #kicker #snowboarding #store13 #snowboardhungary #redbull @thesipark @store13hungary @worldrookietour @snowboard_hungary @brita_hungary

2/9
Laax Open beszámoló a Frontside-on. Idén is tartogatott meglepetéseket Európa legjobb snowboard versenye. 📷:Red Bull Content Pool/Syo van Vilet #laaxopen #snowboard #slopestyle #halfpipe #félcső #laax #verseny #redbull #burton #nitrosnowboards #frontsidemagazine

3/9
Elindult az @attitudeskateboards webshopja. Egy igazi core deszkás branddel színesedett a magyar gördeszkás élet. Részletek a Bioban! @peter_forray @balintszikora @zsoltkarkossiak 
#attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #hardware #skater #hungary #budapest #supportyourlocal

4/9
Már alig várjuk az Attitude Skateboards filmjét /First impression/!!! A trailer már csekkolhatjátok az @attitudeskateboards -nál, vagy a Frontside Magazine hasábjain. 🛹: @zsoltkarkossiak Bs Smith 📷: @balazs_palfi #attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #frontsidemagazine #budapest #hungary #skatelife #firstimpression

5/9
A @cirus.skateboards veszprémi műhelyében jártunk, hogy kifaggassuk Bolvári Danit a tökéletes lapok gyártásáról, a gördeszka business jelenéről és a cég jövőjéről.  Interjú a Frontside oldalán. #skateboard #gördeszka #cirusskateboards #workshop #7ply #maple #veszprém #hungary #handmade

3 év telt el
View on Instagram |
6/9
@balintszikora - Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide  #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

@balintszikora – Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

3 év telt el
View on Instagram |
7/9
A @themagnetprojects megálmodóival készítettünk interjút. Különleges emberek inspiráló története Portugáliából. #surf #portugal #lisboa #surfhouse #themagnetprojects #surflife #ocean #travel

8/9
@wadegoodall zseniális filmet forgatott Shane Fletcher rendezővel a #vans támogatásával. A legjobb szörfös film, amit valaha láttunk. #surf #pentacostal #australia #surflife #waves #amazing #travel #movie @vans @vansshop.hu #frontsidemagazine

9/9