Hall of Fame – Dave Mirra

Ikon: talán ez áll a legközelebb ha szeretnénk meghatározni Dave Mirra személyét. Egyértelműen az egyik legnagyobb hatású BMX versenyző volt. 1974-ben született, Chittenango városában, New York államban. A kisvárosi Dave eleinte nem álmodott profi karrierről, testvérével és a szomszéd kölykökkel építettek ugratókat a környéken. 1987-ben részt vett a General Bikes rendezvényén és a parkolóban flatland trükköket csinált, amikor felfigyelt rá Fred Blood, és szponzorációt ajánlott az akkor 13 éves Mirrának.  Egy éven belül már a Haro színeiben versenyzett, és 14 éves korára elég komoly versenyeket tudhatott maga mögött. Sajnos a BMX világ akkoriban erősen hanyatlott amit a legnagyobb gyártók is megérzetek, emiatt a Haro szponzorációja bizonytalanná vált. Mirra kitartott, maradt a Haronál és közben megismerkedett Kevin Jones versenyzővel, aki a Plywood Hoods team alapítója volt. Találkozásuk után Mirra helyet kapott a legendás sorozat a Dorkin’ in York második részében. A videó és a King of Vert(ical) nevű versenyen beadott trükkjei miatt a Dyno Team-ben kötött ki, ahol már valós szponzori szerződéseket kapott, összeállíthatott saját bringát és minden utazását fizették, így gyakorlatilag megnyílt számára az út a profivá válás felé. 1992-ben már folyamatosan cikkeztek róla az olyan magazinok mint a BMX Plus és az Invert. Az év végére már a Hoffman Bikes, az Airwalk, a Homeless és a Standard Bikes is támogatta. Hatalmas visszhangot váltott ki, hogy egy felcső versenyen Mat Hoffman előtt végzett, aki abban az időben minden versenyt megnyert amin elindult.

Mirra karrierje szárnyalt amikor 93-ban egy részeg sofőr elütötte. Súlyos koponyasérülést szenvedett és úgy tűnt hogy nem éli túl a balesetet. Hat hónapos rehabilitáció után ülhetett újra biciklire és másfél évbe telt mire visszatért a versenyzéshez.

„Hatalmas visszaesés volt, de felülkerekedtem rajta és már nem is zavar. Vannak akadályok az életben, amiken át kell küzdened magad, és természetesen át is tudod.”

Dave bátyja Tim, akkoriban költözött az észak-karolinai Greenville-be. Mirra többször meglátogatta és olyankor a közeli skateparkban gyakorolt. Később azt nyilatkozta, hogy a baleset után ott volt először kedve BMX-ezni, így 94-ben odaköltözött. A Haro segítségével felépítettek egy 1400 négyzetméteres fedett parkot, ami „raktár” néven vált ismertté és később annyira fellendítette a helyi BMX világot, hogy rengeteg profi költözött a városba. A baleset és az utána megélt karrierválságot követően indult el az a hihetetlen pályafutás ami miatt Mirra igazi sportikonná vált. Az ESPN 95-ben elindította az X-GAMES-t, ahol a félcső versenyben második helyen végzett, majd innentől gyakorlatilag visszavonulásáig gyűjtötte az érmeket. Pályafutása alatt 24 érmet nyert 18 X-Games-en (14 arany, 6 ezüst, 4 bronz), ezzel a mai napig megdönthetetlen rekordot állított fel. 2000-ben jelent meg a PlayStation által kiadott Dave Mirra Freestyle BMX videojáték, ami hatalmas siker volt és Mirra nevét világszinten ismertté tette. A 2011-es Dew Tour után bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől. Ezután főleg raliversenyzőként ténykedett a Subaru csapatában, és elég komoly eredményeket tudott felmutatni. Közben folyamatosan jótékonykodott, megalapította a Dream Factory-t, ami súlyosan beteg gyerekeknek segít a felépülésben.

Sajnos a rengeteg fejsérüléstől kialakult betegségének (CTE) hatására, egyre többször mély depresszióval küzdött. 2016. február 4-én öngyilkosságot követett el. 2016-ban az austini X-Games-en a legenda tiszteletére Dave Mirra Best Trick versenyt rendeztek.

Kyle Baldock a Dave Mirra Best Trick veseny győztese

Dave Mirra pályafutásával, hihetetlen kitartásával sportolók generációinak adott inspirációt és rengeteget tett a sportág elismeréséért és az extrém sportok elfogadásáért. Ikon.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=LNcV_-CjcSI&w=1280&h=720]

Instagram

Indul a wakeboard szezon. @mattabazsi Fs Lipslide @lupawake 📷: @balazs_palfi #lupawake #wakeboard #wakelife #wakeboarder #budapest #hungary #frontsidelipslide #lupa #frontsidemagazine

3 év telt el
View on Instagram |
1/9
FSOB2021 Zseniális trükköket és hibátlan hangulatot hoztak a riderek a Freestyle Országos Bajnokságra. 📷: @balazs_palfi #fsob2021 #mátraszentistván #thesipark #snowboard #slopestyle #freestyle #nationalchampionship #snow #rail #kicker #snowboarding #store13 #snowboardhungary #redbull @thesipark @store13hungary @worldrookietour @snowboard_hungary @brita_hungary

2/9
Laax Open beszámoló a Frontside-on. Idén is tartogatott meglepetéseket Európa legjobb snowboard versenye. 📷:Red Bull Content Pool/Syo van Vilet #laaxopen #snowboard #slopestyle #halfpipe #félcső #laax #verseny #redbull #burton #nitrosnowboards #frontsidemagazine

3/9
Elindult az @attitudeskateboards webshopja. Egy igazi core deszkás branddel színesedett a magyar gördeszkás élet. Részletek a Bioban! @peter_forray @balintszikora @zsoltkarkossiak 
#attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #hardware #skater #hungary #budapest #supportyourlocal

4/9
Már alig várjuk az Attitude Skateboards filmjét /First impression/!!! A trailer már csekkolhatjátok az @attitudeskateboards -nál, vagy a Frontside Magazine hasábjain. 🛹: @zsoltkarkossiak Bs Smith 📷: @balazs_palfi #attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #frontsidemagazine #budapest #hungary #skatelife #firstimpression

5/9
A @cirus.skateboards veszprémi műhelyében jártunk, hogy kifaggassuk Bolvári Danit a tökéletes lapok gyártásáról, a gördeszka business jelenéről és a cég jövőjéről.  Interjú a Frontside oldalán. #skateboard #gördeszka #cirusskateboards #workshop #7ply #maple #veszprém #hungary #handmade

6/9
@balintszikora - Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide  #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

@balintszikora – Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

4 év telt el
View on Instagram |
7/9
A @themagnetprojects megálmodóival készítettünk interjút. Különleges emberek inspiráló története Portugáliából. #surf #portugal #lisboa #surfhouse #themagnetprojects #surflife #ocean #travel

8/9
@wadegoodall zseniális filmet forgatott Shane Fletcher rendezővel a #vans támogatásával. A legjobb szörfös film, amit valaha láttunk. #surf #pentacostal #australia #surflife #waves #amazing #travel #movie @vans @vansshop.hu #frontsidemagazine

9/9