X Games – Aspen

Éppen most kezdődik az X Games európai megállója a norvégiai Hafjell-ben, szóval amíg az közvetítést várjuk érdemes lecsekkolni, hogy mi történt Aspenben, február végén.

Minimálisan változtak a versenyszámok idén, viszont megtartották a tavaly bevezetett Knuckle Huck-ot, ami mindig hatalmas meglepetéseket tartogat. Idén például sokak szíve megdobbanhatott, hogy Halldor Helgason végre ismét rajthoz állt az X Games-en és el is húzott egy Boardslide Frontflippet. Érdemes végignézni a Knucle Huck közvetítést, mert a hihetetlen agyament trükkök mellett azt is láthatjuk, hogy a srácok nem veszik véresen komolyan a versenyt, hiszen ez a versenyszám inkább poén, mint komoly megmérettetés.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=hobziq6Xn_4?controls=0&w=560&h=315]

Természetesen a Knuckle Huck előtt végig lehetett izgulni (és üvölteni), a SuperPipe és a Big Air fordulókat is és szembesülni azzal, hogy milyen elképesztő szinten vannak a világ élvonalába tartozó snowboardosok. Például Scotty James a félcső menetében egy BS 1260 után rögtön egy FS 1260-at adott be, Mark McMorris Switch FS 1440-e pedig csak a második helyre volt elég a Big Air-en. Érdemes a hölgyeknél Miyabi Onitsuka BS Double Corck 1260-át megnézni, hiszen Miyabi halál természesen érkezik az 1260 után tail pressre/élre és csúszik tovább mintha mi sem történt volna.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=Qf7KZrc2hSY?controls=0&w=560&h=315]

Eredmények

Superpipe, Női:

  1. Queralt Castellet
  2. Kurumi Imai
  3. Haruna Matsumoto

Superpipe, Férfi:

  1. Scotty James
  2. Yuto Totsuka
  3. Jan Scherrer

Big Air, Női:

  1. Miyabi Onitsuka
  2. Kokomo Murase
  3. Reira Iwabuchi

Big Air, Férfi:

  1. Max Parrot
  2. Mark McMorris
  3. Sven Thorgren

Slopestyle, Női:

  1. Jamie Anderson
  2. Laurie Blouin
  3. Kokomo Murase

Slopestyle, Férfi:

  1. Darcy Sharpe
  2. Mons Røisland
  3. Red Gerard
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=monyw0mnLZg&w=560&h=315]

///Kép: Frode Sandbech/Red Bull Content Pool///

Instagram

Indul a wakeboard szezon. @mattabazsi Fs Lipslide @lupawake 📷: @balazs_palfi #lupawake #wakeboard #wakelife #wakeboarder #budapest #hungary #frontsidelipslide #lupa #frontsidemagazine

6 hónap telt el
View on Instagram |
1/9
FSOB2021 Zseniális trükköket és hibátlan hangulatot hoztak a riderek a Freestyle Országos Bajnokságra. 📷: @balazs_palfi #fsob2021 #mátraszentistván #thesipark #snowboard #slopestyle #freestyle #nationalchampionship #snow #rail #kicker #snowboarding #store13 #snowboardhungary #redbull @thesipark @store13hungary @worldrookietour @snowboard_hungary @brita_hungary

8 hónap telt el
View on Instagram |
2/9
Laax Open beszámoló a Frontside-on. Idén is tartogatott meglepetéseket Európa legjobb snowboard versenye. 📷:Red Bull Content Pool/Syo van Vilet #laaxopen #snowboard #slopestyle #halfpipe #félcső #laax #verseny #redbull #burton #nitrosnowboards #frontsidemagazine

9 hónap telt el
View on Instagram |
3/9
Elindult az @attitudeskateboards webshopja. Egy igazi core deszkás branddel színesedett a magyar gördeszkás élet. Részletek a Bioban! @peter_forray @balintszikora @zsoltkarkossiak 
#attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #hardware #skater #hungary #budapest #supportyourlocal

4/9
Már alig várjuk az Attitude Skateboards filmjét /First impression/!!! A trailer már csekkolhatjátok az @attitudeskateboards -nál, vagy a Frontside Magazine hasábjain. 🛹: @zsoltkarkossiak Bs Smith 📷: @balazs_palfi #attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #frontsidemagazine #budapest #hungary #skatelife #firstimpression

11 hónap telt el
View on Instagram |
5/9
A @cirus.skateboards veszprémi műhelyében jártunk, hogy kifaggassuk Bolvári Danit a tökéletes lapok gyártásáról, a gördeszka business jelenéről és a cég jövőjéről.  Interjú a Frontside oldalán. #skateboard #gördeszka #cirusskateboards #workshop #7ply #maple #veszprém #hungary #handmade

1 év telt el
View on Instagram |
6/9
@balintszikora - Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide  #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

@balintszikora – Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

1 év telt el
View on Instagram |
7/9
A @themagnetprojects megálmodóival készítettünk interjút. Különleges emberek inspiráló története Portugáliából. #surf #portugal #lisboa #surfhouse #themagnetprojects #surflife #ocean #travel

8/9
@wadegoodall zseniális filmet forgatott Shane Fletcher rendezővel a #vans támogatásával. A legjobb szörfös film, amit valaha láttunk. #surf #pentacostal #australia #surflife #waves #amazing #travel #movie @vans @vansshop.hu #frontsidemagazine

9/9