Mediumskate Team Video Challenge II.

A Mediumskate feleleveníti az egyik első eseményt, amit még indulásukkor szerveztek. Ez pedig a TEAM VIDEO CHALLANGE, aminek a második felvonására október közepéig várják az ütős editeket.

Íme a pontos kiírás:

Basszus, lassan már négy éve annak, hogy megnyitottuk kapuinkat és megrendeztük első eseményeinket. Ezek között volt a TEAM VIDEO CHALLANGE, amit most újra elindítunk. Rendeződjetek 3-4 fős csapatokba és már mehet is a filmezés. Persze szigorúan csak az utcán készült felvételek játszanak, mivel a fejlődéshez az is nagyon fontos, hogy deszkázzatok minél többet Streeten! Az, hogy mivel csináljátok a videót, lényegtelen. Lehet telefonnal, lehet VX-szel, lehet HD, a lényeg hogy forogjon a kamera! A terjedelmet sem kötjük meg, de azt javasoljuk, hogy 3-12 perc közé lőjétek be, hogy mindegyikőtök kiteljesedjen az Editben, de ne is legyen elhúzva. Inkább legyen ütős! Ami fontos, hogy adjatok nevet a csapatotoknak és gondolkozzatok egy  logón is! Ez azért kell, mivel a nyereményetek egy része a saját logótokkal ellátott medium gördeszkalap lesz! A videókat és a logókat október közepéig várjuk tőletek, így van kb. két hónapotok összerakni az Editet, amiket ezúttal is levetítünk majd egytől egyig és közös szavazással fogjuk eldönteni, hogy kié lett a legjobb!

Hajrá és irány a szpotokra!

Itt pedig a facebook esemény oldalát lehet megtalálni: facebook

Instagram

Indul a wakeboard szezon. @mattabazsi Fs Lipslide @lupawake 📷: @balazs_palfi #lupawake #wakeboard #wakelife #wakeboarder #budapest #hungary #frontsidelipslide #lupa #frontsidemagazine

3 év telt el
View on Instagram |
1/9
FSOB2021 Zseniális trükköket és hibátlan hangulatot hoztak a riderek a Freestyle Országos Bajnokságra. 📷: @balazs_palfi #fsob2021 #mátraszentistván #thesipark #snowboard #slopestyle #freestyle #nationalchampionship #snow #rail #kicker #snowboarding #store13 #snowboardhungary #redbull @thesipark @store13hungary @worldrookietour @snowboard_hungary @brita_hungary

2/9
Laax Open beszámoló a Frontside-on. Idén is tartogatott meglepetéseket Európa legjobb snowboard versenye. 📷:Red Bull Content Pool/Syo van Vilet #laaxopen #snowboard #slopestyle #halfpipe #félcső #laax #verseny #redbull #burton #nitrosnowboards #frontsidemagazine

3/9
Elindult az @attitudeskateboards webshopja. Egy igazi core deszkás branddel színesedett a magyar gördeszkás élet. Részletek a Bioban! @peter_forray @balintszikora @zsoltkarkossiak 
#attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #hardware #skater #hungary #budapest #supportyourlocal

4/9
Már alig várjuk az Attitude Skateboards filmjét /First impression/!!! A trailer már csekkolhatjátok az @attitudeskateboards -nál, vagy a Frontside Magazine hasábjain. 🛹: @zsoltkarkossiak Bs Smith 📷: @balazs_palfi #attitudeskateboards #skateboard #gördeszka #frontsidemagazine #budapest #hungary #skatelife #firstimpression

5/9
A @cirus.skateboards veszprémi műhelyében jártunk, hogy kifaggassuk Bolvári Danit a tökéletes lapok gyártásáról, a gördeszka business jelenéről és a cég jövőjéről.  Interjú a Frontside oldalán. #skateboard #gördeszka #cirusskateboards #workshop #7ply #maple #veszprém #hungary #handmade

6/9
@balintszikora - Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide  #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

@balintszikora – Nollie Heel Bs Lip Slideja a hétvégi MGE Skate Jamen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. #szentendreskatepark #attitudeskateboards #nollie #heel #backside #lipslide #mgeskatejam3 #mediumskate #magyardeszkasok @attitudeskateboards @mediumskate @mogg.sz @magyardeszkasokoe @vansshop.hu #frontsidemagazine

4 év telt el
View on Instagram |
7/9
A @themagnetprojects megálmodóival készítettünk interjút. Különleges emberek inspiráló története Portugáliából. #surf #portugal #lisboa #surfhouse #themagnetprojects #surflife #ocean #travel

8/9
@wadegoodall zseniális filmet forgatott Shane Fletcher rendezővel a #vans támogatásával. A legjobb szörfös film, amit valaha láttunk. #surf #pentacostal #australia #surflife #waves #amazing #travel #movie @vans @vansshop.hu #frontsidemagazine

9/9