A tavalyi lockdown kezdete óta az Attitude Skateboards csapata nem ült a babérjain. Néhány hete számoltunk be róla, hogy megjelent a First Impression trailere, azóta pedig a srácok befejezték a márka weboldalát. Webshopjukon már rendelhetők első kollekciójuk limitált számban elérhető darabjai, és a szinte minden méretben elérhető lapok is.
Szerencsére a sok-sok év széthúzása után, egyre több olyan kezdeményezéssel találkozni Magyarországon, ami törekszik a gördeszkás közösség összekovácsolására. Például az olyan local skateshopok, mint a Medium, ahol a srácok fontosnak tartják, hogy ne “kivegyenek” a sportból, hanem aktívan a részesei legyenek és tegyenek azért, hogy fejlődjön a hazai deszkázás. Vagy Butha Zomby versenyei a fehérvári parkban, de Keposz vagy a Nagyiccés srácok parképítő törekvéseit sem szabad elfelejteni. Az Attitude Skateboards is ezt a hozzáállást közvetíti, hiszen egy igazi core deszkások által életre hívott brandről van szó, ami aktív résztvevőjévé kezd válni a gördeszkás szubkultúrának. A márka már ismerős azoknak, akik otthonosan mozognak ebben világában. De miről is szól pontosan ez az egész?

Forray Péter és Szikora Bálint ezerrel dolgozik azon, hogy legyen egy komolyan vehető hazai gördeszkás brand. A srácok különösen figyelnek a minőségre, ruháik kiváló anyagokból, prémium nyomással készülnek. Deszkáik pedig Magyarországon, a Cirus műhelyében, Bolvári Dani kezei között születnek, akinél senki nem ért jobban a gördeszka gyártáshoz kis hazánkban. A single press technológia biztosítja, hogy mindig tökéletesen egyforma paraméterekkel rendelkezzenek a legyártott lapok. Így, ha megszoktál egy méretet és konkávot, biztos lehetsz benne, hogy a következő lapod is pontosan olyan lesz, mint az előző volt.
Az Attitude termékek komoly minősége mögött pedig kiforrott ars poetica van, hiszen igyekeznek közvetíteni azt az üzenetet, amit a brand neve is sugall. Mégpedig, hogy a viselkedésünkkel és hozzáállásunkkal befolyásolhatjuk és terelhetjük jó irányba a gördeszkázást és segíthetjük a sportág fejlődését.
Az Attitude Team-et Fofo és Sziki mellett Karkossiák Zsola erősíti, és például a legutóbbi MGE Skate Jam eredményeit nézve, egy igen erős csapatot sikerült összehozni. A First Impression vidi eddig bemutatott jelenetei alapján pedig még nagyon sok izgalmas történésre számíthatunk majd tőlük.

Szóval kövessétek őket Instán, Facebookon, Youtubeon, és ami a legfontosabb, böngésszétek a frissen elkészült webshopjukat. Support your local!
///Képek: Pálfi Balázs///